A REMÉNYHEZ.

Nincs halandó szemnek égibb

Mint bájképed, oh Remény;

Ah de minden, amit ígérsz,

Gyarló földi tűnemény.

Kába én, hogy úgy öleltem

Szívigéző álmidat;

Melyet égbe épitettem,

Összedúltad a hidat.

Most a fényhonból kizárva,

Hol örök tavasz virúl,

Messze végtelenbe sírok,

Bús hazámnak partirúl;

S irgalomnak nincs hajója

A sötét sors tengerén,

Mely áttenne oly világba,

Hol való lesz a remény.