A repülő dalol

Már zeng a gép, az űr felé leng

A karcsú szárny és reng a lég.

Már szűk a táj és tűnt az élet

S derengve vár szűz, tiszta kék.

Ferdülten múlnak a vidékek

És elcsitulnak a zajok.

A földi lárma lassú ének

S én érzem: szállok és vagyok.

Mi sír alattam, mi nevet lenn?

Nem hallom és nem akarom.

Mint rózsa sírra, hull szerelmem

S alél a földi parlagon.

Mint csillag, száll alá a sorsom

És úgy iszom e kék derűt,

Mint régi őszökön az óbort

S a bút, ez édes keserűt!

És hallgatom a lég zenéjét,

Mint hegedűt, mely rég, (be rég!)

Átsírt sikátorok setétjén

Idézve rétek reggelét.

Már számolom a lenge percet,

Mely új egek felé repít.

Száműzve lelkem, néma herceg,

Nem nézi vén vidékeit.

Hervadjanak ott lenn a kertek,

Itt égnek új, boldog napok,

Vidám bolygók, dalolva jertek,

Magam is bolygó dal vagyok!

Túl téreken és túl időkön

Menyasszonyom csókomra vár.

Embermúláson, életőszön

Keresztül surran e batár.

Hahó, enyészet, ősi hollónk,

Hahó halál, föld varja lenn,

Károgjatok a nagy koporsón:

Én itt bolygok már fönn. Amen.