A’ rossz szívű Bölcsek.

Kik sem fejeknek dőre homállyait

a’ bölcs világnak szép leleményivel

fel nem derítik, sem goromba

szíveiket nemes érzeménnyel

meg nem javíttyák, nemde az oktalan

baromcsatákkal tartani látszanak,

mellyek szelídebb sorsra vágyni

vagy bajokot szemesen kerülni

nem képesek? Fél emberi szíveket

a’ bölcs örömnek bájja nem illeti.

A’ merre tetszik, hajtya őköt

a’ susogó hitetés, az ösztön,

mint a’ szelecskék a’ hamar engedő

nádat, vagy a’ vad gőblyököt eggy picziny

bojtárnak éles füttyenése.

Tik pedig, óh sanyarú vitákra

kitett Szelídek! kikben az emberi

felséghez illő, dücstelen, eggyügyű

erkölcsöt a’ vásott Gonosznak

rettenetes dühödési ellen

előre látó elme, tapasztalás,

jobb könyveinknek néma tanáccsai

nem védgetik, jaj! melly siralmas

sorsotok a’ kitanúltt latorral

rakott világnak nyomtalan úttyainn,

mellyekre jámbor nyájatok elkerűl

a’ széles ösvénybűl, hol egymást

döfdösik, űzögetik, tapodgyák

a’ sok tolongók! Hasztalan’ őrzitek

a’ tolvajoktúl kincseteket. Szemes

fortéllyok át tud hatni hozzá,

bár ha ki tértek is úttyaikbúl,

a’ legsetétebb szikla falak közé!

Sok szép ürüggyel kérlelik eggykorig

erkölcsötöknek szent negédgyét,

‘s hogyha goromba köcsögtetések

kívántt figyelmet nem lel előttetek,

mindaddig űznek, még vagy elállotok

a’ jámboroktúl, vagy kegyetlen

ostorozássok alól kihaltok.

Ők öszvegyűjtvén dúzs hagyományibúl

az ó világnak, drága szerek gyanánt,

a’ csalfa mérget, melly az embert

emberek ellen irígy dühökre

noszíttya, ‘s a’ most számosan élledő

bölcseknek éles könyveibűl csak azt

szedvén ki, mint mester találmányt,

a’ mi az észt nagyon is kinyitván,

a’ durva szívet jóra hevíteni

nem tudgya; büszkén megvetik érdemes

munkáit a’ jámbor Tudósnak,

a’ ki az embereket sekélyebb

mondások által jóra vezetgeti;

hiú dücsőköt, nyalka jutalmakot

kívánnak a’ megcsalt Nagyoktúl,

kiknek üres ragyogást szereznek;

‘s még vak csudálást szülni ohajtanak

a’ köz seregben, mellynek üres fejét

otromba gúnyokkal gyalázzák,

addig az ügytelenebb Tudóskát,

ki életével csúf viseléseket

dorgálni látszik, vélek üvíteni,

vagy szertelen kínszenvedések köztt

sírba hanyatlani kényszerítik.

Jó szívet és észt adgy nekem Istenem!

De hogyha e’ két mennyei dísz közűl

meg kell tagadnod tőllem eggyet,

a’ ragyogó tudományt tagadd meg,

‘s adgy tiszta szívet. Képed az eggyügyű

lélek, ha tűr is. Szörnyet az emberi

nemzetben a’ Bölcs, hogyha tündér

fénnye az embereket vakíttya.