A rövid nap s hosszú éj

A nap megint leszálla,

Elvégezé futását;

Sátort az éj csinála,

Fonván setét lakását.

Így múlik életünk el,

Mely most ragyog körűlünk,

És végre mindenünkkel

Gyász éjszakába dűlünk.

Az éj komor homálya

Ismét ki tud derűlni,

Mihelyt az ég királya

Keletre fog kerűlni.

De óh, ha a mi fényünk

Már egyszer éjjelen jár,

Nincsen tovább reményünk

Felvirradás felől már.

Míg hát az ég kinyitja

Örömre hajnalunkat,

S az éj be nem borítja

Örökre víg napunkat:

Éljünk, barátim, e szép

Kies világ ölébe,

Mert majd az éjjel itt lép

S borít setét ködébe.