A SÁPADT ASSZONY

A földi, rémes küzdelemben

Egy sápadt asszony vezet engem,

Éjfél hajú, égszín szemű;

S ha eljön majd halálos órám,

Mellettem lesz a drága, hű.

A sápadt asszony lágy hajával,

Vérzsongitó, szelíd danával

Beköti fájó sebemet.

Arcom redőit elsimítják

Engesztelő, szelíd kezek.

A sápadt asszony égszemével,

Vérringató, bűvös lehével

Fölfogja végső sóhajom,

Itt, itt a perc, midőn a földnek

Végső adóm leróhatom.

Sápadt arcomra hinti csókját,

Megalvadt véremet lemossák

A Részvét testvérkönnyei.

A Szeretet melódiáját

Hallom a légben zengeni.

A sápadt asszony lágy ölébe

Hullok epedve, lázban égve

S lesiklik az irígy lepel;

Fensőbb világok napja süt rám,

Minden ragyog, zeng, énekel.

A sápadt asszony arca fölgyúl

Az ihletláztul, izgalomtul,

Fölfogva húnyó lelkemet.

Bízvást megyek, amerre addig

A sápadt asszony hí s vezet.