A SÍRÁSÓ.

Közel szomszédságban, az erdőn

Két bogár élt sok ideig;

Egy elszáradt odvas fa törzse

Csendes tanyát adott nekik.

Szomszéd! vén vagyok, mond az egyik,

Maholnap már az életem!

Ha meghalok, kérlek, temess el...

Tedd e szivességet nekem!

Amit barlangomban találtok,

Az öszvegyüjtött kis vagyon,

- Családos ember vagy, reád fér, -

Legyen tiéd, nektek hagyom!

A bogár harmadnapra meghalt;

S mint szokás, az örökösök

Civódni, húzalkodni kezdtek

A rájok szállt vagyon fölött.

A hullát a lyukból kilökték, -

S mikor mindennek vége volt,

Akkor jutott csupán eszökbe,

Hogy még a föld szinén a holt.

Akkor nagy lomhán s immel ámmal

Kezdték a földet bontani;

De egy légy szólítá meg őket;

Mit csináltok, ti atyafi?

Temetkeztek? de a halottnak

Méltó tisztességet ki ad?

Várjatok csak! hadd hívjam össze

Szép énekű rokonimat!

Részvétel és sajnálkozás közt

Telik le a mi életünk,

Azért a megholtak körében

Seregestűl megjelenünk!

Jó lesz biz az! mond a bogárfaj,

Elhagyva dolgát azalatt;

S örűlt, hogy a halogatásra

Ily kedvező ürűgy akadt.

A légy pedig ment értesítni

Tolakodó, ocsmány hadát,

Hogy a kedvelt nyalakodásra

Mily biztos alkalmat talált.

Mert úgy van az: a gyászfelektől

Tisztességet nyer a halott:

Kik aztán az árvák kezéből

Kieszik a végfalatot.

Tisztességről beszélt a légy is,

De csak a torra gondola;

S mentűl előbb hogy visszajusson,

Sietséggel repűlt tova.

De ekkor sem tagadhatá meg

A kúcsongó természetet,

Valamit látván egy növényen:

Rá kiváncsian lelepett.

De a növény légyfogó volt.

És rajta még meg sem pihent,

Levelét gyorsan összvecsapta,

S oda ölé a szemtelent.

Így lőn, hogy a gyászünnepélyen

Meg nem jelentek a legyek;

A bogarak pedig haboztak,

Várják-e, vagy temessenek?

Addig s addig, hogy a halottnak

Mely már feloszlott jobbadán,

Csupán a hűlt helyét találták,

Egy véletlen zápor után.

S a háznépben nagy zűrzavar lőn,

Lótott-futott a renyhe nép,

Egyik a másikat okolva,

Hogy el nem temették elébb.

És hogy mégis jóvá tegyék a

Történt hibát, ha még lehet,

Az erdőn gyorsan eltemettek

Minden hullát és tetemet.

És e foglalkozás azóta

Rajtok maradt nagy átokúl;

Rövid életükben ez ösztön

Űzvén ellenállhatatlanúl.

Hullát keresve szerte futkos,

És hirtelen sírt ás neki, -

- S belé vonván sokad magával, -

A sírásó eltemeti.