A sirató

Ki az, ki néma éjen át

Kopár sírnál viraszt?

Ki az, ki gyásznemtő gyanánt

Könnyel borítja azt?

S míg a fagyasztó őszi szél

Részvétlen nyargal el,

A puszta sírt virággal, ah,

Ki ékesíti fel? -

Óh nő, talán e sírhalom

Hű kedvesed fedi

És emlékére hullanak

Szemednek könnyei?

Vagy gyermeked vesztetted el,

A gyermek nyugszik itt,

S hozzája hordja az anya

Játékúl gyöngyeit?

Igen, vándor, itt nyugszanak

Hű férjem, gyermekem,

De óh, ne hidd halálukon

Hogy gyáván könnyezem.

Csatában estenek el ők,

Szentelt zászló alatt,

Ilyen halál nekik babért,

Nekem nyugalmat ad.

De sírok, mert elvesztenek

Hazámnak és nekem,

Anélkül hogy sírjok felett

A hon szabad legyen.