A sötét szobában

Most újra itt vagyok. Jaj, ideértem

sok év után, sok-sok fényes-szobán,

emlékeim köszöntnek tétován,

még csendbe botorkálok a sötétben.

Még mindig az. Nyugodt fekete tükrén

felismerem magányos arcomat,

s hallom szivem minő bús hangot ad,

ketyegő panaszát az éjbe küldvén.

Egy régi mese folytatása ez.

E félelem, ez arc s ez árva nesz,

mely egyedül sír a világba halkan.

Előttem újra a sötét lepel,

de most tudom már, kicsoda megy el,

s hogy nem segíthet senki-senki rajtam.