A SPENÓT

Nagy, méla bánat alvad a szivemben

A tányér fenekén meg a spenót

Mint vén kisasszony, nyugovóra hajolt

Porcellán-álmu kínos enyhületben

Bús gőze száll, mint sóhajtás ha lebben

Vánnyadt ajakról várva a hajót,

Melyről az irígy, szűk szavú derót

Húsz éve adott hírt, csóknál is szebben.

Azóta vár szegény a sír-gyomorra,

És lassan süllyedeznek a napok,

Ó szerelem, tejföl, tojás és orja!

Kit szalvétámba titkon kaparok,

Mig szívemről verejték-csöpp aláhull,

Mint bús magad a szenvedő kanálrul.