A Spinoza-szobor előtt

Jólesik látni, nagy zsidó, remek

képmásod, íróasztalom fölött:

jólesik nézni terhes fejedet,

amely nyakadnál szinte megtörött.

És látni, hogy a kínba’ vajudó

gondolat szent gyötrelmét élvezed,

amit a művész benned, nagy zsidó,

századaidon át kiérezett.

Te boldog vagy: már csak kőmásod töpreng;

az én agyamban még küzd a velő,

én még itt bolygok lenn e földi ködben,

és fáradok csiholni fényt elő -

nagy rokonom! én is gondolkodom, ládd,

és szenvedek s méltó vagyok tehozzád.