A SZEGÉNY ÉS GAZDAG.

Volt egy szegény ember

S hét élő magzatja;

(Mert ki tehet róla

Ha az Isten adja?)

Sorban egymás után

Mint az orgonasíp,

S azonképen sipít.

Édes anyjok pedig

Rájok egyre zsémbel:

Az Isten sem győzné

Ezeket kenyérrel!

Ugy belefáradtam

Mosni, varrni rájok...

Te! csak meghalnátok!

S a szegény ember szól

A feleségéhez:

Éjh, éjh, édes anyjok

Ugyan csak ne vétkezz!

Belőlök parancsol

Az Isten istápot

Vénségünkre, látod!

De biz a jó asszony

Nyelve meg nem állhat;

Csak adja, csak adja

Őket a halálnak;

Amidőn véletlen

Kettő megbetegszik,

S meg is hal az egyik.

A többi is mikép

Jöve a világra:

Ugy hull egymásután,

Mint a fa virága;

A hetediknek is

Megállott a szíve...

Virágkoszorúval most van kiterítve!

Van szegény anyának

Szörnyü nagy fájdalma,

Fejére kulcsolja

Két kezét jajgatva;

Körmével ásná fel,

Kikre zsémbelt élve...

Hanem annak vége!

Azután amicskét

Az élő meghagyott:

Szegény vagyonából

Elviszi a halott;

S ha valaha kellett,

Most kén koporsóra...

De nincs a jámbornak deszkát venni módja!

Nagy szorultságában

A gazdaghoz fordul;

De az kölcsön nem ád,

Nem hogy irgalombul.

Szegény mit tud tenni?

Temetőbe méne:

Sirt megásni mélyre.

Aki meghal, nyugszik,

Gondolja ekképen,

Koporsó nélkül is

Az Isten földében!

Az Úr adta őket,

Az Úr el is vette...

Áldassék az Úrnak szent neve érette!

És amidőn leér

Három ásónyomra:

Megkoccan az ásó

S lész az éli csorba;

És talál egy üst pénzt...

Tele van belőle

Az átalvetője.

Haza viszi: anyjok,

Nézd csak, beh tenger pénz!

Amaz odatekint,

Azután rá sem néz.

Holmit rakosgatván,

Könyje pereg rája:

Ez a kendőcskéje...! ez a csizmácskája...!

A hetedik gyermek

Már a hant alatt van,

S leli az éj, a bús

Szüléket álmatlan.

Valaki kopogtat

A szegény ablakán

Böm, böm... a szél talán!

Nem az volt: a gazdag!

Aki jött a pénzért;

Megtudván valahogy

Szegény szerencséjét:

Felkészült elvenni

Fortéllyal, vagy máskép;

- Szeretvén a másét.

Nem rég udvarában

Ép egy bikát vágtak,

Felveszi hát kormos

Bőrét a bikának;

Böm, böm... nyisd ki gyorsan!

- Ezenképen dörmög -

Én vagyok az ördög...

Add ide a pénzed,

Tudom, van, ne tagadd!

S ha ide nem adod,

Elviszlek magadat!

S az ördög meglátszik,

Két szörnyü szarvával,

Az ablakon által.

Csak a lelkem ne bántsd,

A pénzt vihetd tőlem!

S kidobja a szegény

Az átalvetőben,

Hogy szarván akadt fel

Madzagánál fogva,

Amidőn kidobta.

A hamis keresmény

Nehezebb mint látszik:

A gazdag alig bir

Hatolni hazáig.

A bika nagy szarva

Fejét majd be-zúzza,

Mert a pénz is húzza.

Otthon bezárkózik...

Próbálja egyedűl

Levenni a kincset, -

De az nem sikerűl;

Majd egy akarattal

Egész házanépe

A tarisznyának áll, - s nem boldogúl véle.

S maga, dühödten a

Falhoz dörgölődzik;

Fejét a nagy teher

Le-lekapja földig;

Összevissza tör, ront

Sok drága jószágot;

Bőgött, öklelt amint szabadulni vágyott.

Majd lerogyik: jaj, jaj!

Megfogott az átok...

Ki elvegye rólam:

A szegényt hijjátok!

S megjövén a szegény

Róla könnyen elvett

Aranyat és terhet.

De a gazda baja

Itt véget nem ére,

A kérges bikabőr

Rásült a testére;

S mintha vas keztyűben

Volna minden tagja:

Úgy megszorongatja.

Bőszülten felugrik

S száguld a világba;

Merre átka üzi

S viszi a négy lába.

És fut tüskén, bokron,

Árkon és göröngyön...

Csak ezt hajtva: böm, böm!