A SZÉL ÉS A NAP.

Egykor régen szél urfival

Fogadott az öreg nap:

Egy vándor köpenyét melyik

Lophatná le hamarabb.

Jött a szél s magát fölfúván

Zúgott-búgott; mint csak tudta,

A köpenyt úgy húzta, fútta.

Hát a vándor mit csinál?

Elébb ugyan félelmében

Ijedten kap fűhöz-fához,

De a köpenyt majd a vállhoz

Szoritgatja s odébb áll.

Mosolyog a jó öreg nap,

S hő sugárral, fényes-szépen

Megindul a tiszta égen.

Hát a vándor mit csinál?

Lassabban megy, meg is izzad,

A meleget alig állja,

Majd a köpenyt földhöz vágja,

S hogy pihenjen rajt’, megáll.

Egykor régen így nyeré meg

Szél urfit az öreg nap:

Többet ésszel, mint erővel,

Igy közel, úgy hamarabb.