A szent vegetáció

Az állattól, mely ágaskodik bennem,

Futva futok a növényvilághoz,

Halkabb, ősibb élet üteméhez,

Titkos, bűvös mozdulatlansághoz.

Mert állat bennünk minden, ami rút,

És minden, ami szép, talán növény,

Erdők suttognak bennünk, s nádasok,

S vizirózsák a nádasok tövén.

Mi szebb: csattogó tigris-foggal járni

Vérre és kéjre mindíg-szomjasan, -

Vagy óriásfaként nyugodtan állni,

Mindegy, hogy lombosan, vagy lombtalan?

Ó, Növényország, minden szebb tebenned:

Szebb a gyümölcs, mely kín nélkül terem,

Szebb a halál és szebb a születés,

És sokkal, sokkal szebb a szerelem.

Az emberre; ki bűntől, bajtól, két víz között

Az emberre; ki bűntől, bajtól senyved,

Csak azt ne mondjátok, hogy vegetál,

Mert vegetálva százszor szent az élet,

S ahogy mi élünk: százszoros halál.