A SZÉP LEÁNY

Hó, vagy hab, vagy csillag rémlik

Ott a völgy ölén?

Nem, nem, más az: amit véltem,

Csalfa tűnemény.

Hónak, habnak, és csillagnak

Nincs fodor haja:

Szép lány fürdik a patakban

S a szép lány haja.

Mily csábító mozdulattal

Hajtja meg fejét,

Kis virágot tart kezében,

Parti növevényt.

Játszva súg a szél fülébe

Kedves titkokat,

Játszadozva hajt fejére

Rezgő ágakat.

Ág ha volnék, meghajolnék

Én is szívesen,

A szellővel rálehelnék

Titkon, édesen.

Gyenge tagjait csókdossák

Fürge halfiak;

Rá bámúlva meg-megáll és

Nem zúg a patak.

Hajh! magam is beh megállnék,

Volnék csak patak!

Vagy bár köztetek lebegnék,

Boldog halfiak!

Kis hal lenni meg nem szűnném,

Míg ő ott mulat,

Csókkal élnék, csókban lelném

Szép halálomat.

Vagy mi ez? Hah hogy szemeim

Így megcsaltanak!

Hozzá képest, ami szépnek

Látszott, holt alak.

S mennyivel szebb más élőknél

Árnyék képzete:

Annyival szebb árnyékánál

Élő termete.

Mert csak képe termetének

És árnyéka az,

Mely a vízben habnövésű

Lányként hajladoz.

Ott a parton andalogva

Fenn áll szebb maga:

Ő a szívnek, szerelemnek

Tündér csillaga.