A szépszemű öreg tovább mesél...

Te vagy a táj, hová szivem

folyton epedve hazarándul;

te kék, finom, fantasztikus

Dunántul!

Ha otthon kell, ha mese kell,

feléd futok. Te vagy a dajka,

kinek tej-édes szavakat

ad ajka.

Mert együtt otthon és mese,

mint tarka fény és enyhe árnyék,

bús varrólány és álmodott

királynék...

Tépve a fák, kidőlt a fal,

szennyes iszap zuhant a kertre:

kedvünk lepkéjét a vihar

leverte.

De ím a szépszemű öreg

benn, egy erős öreg szobában,

tovább mesél... Tünt viharok

szavában

kelnek és mulnak, és ború

derűre, szürke égre rózsás:

hullám és hullám... Oh dicső

hajózás!

Bár néznénk minden bajra úgy,

ahogy a hajós néz a hullám

völgyére: szemünknek gyönyör

a villám:

fülünknek gyönyör a zúgás:

és gyönyör az élet szívünknek,

mint dús hajózás, bérci út,

vad ünnep,

hazárd nagy játék, játszani

gondtalan gonddal, könnyü bájjal,

vigyázva - gyilkos és bolond

szabállyal.

Röpíts hát pelyhül, szárnyas ajk!

hogy legyünk könnyűek a bajban,

könnyű hajósok e gonosz

viharban!

könnyü játékosok e vad

játékban, otthon a veszélyben,

otthon és bátrak e hazárd

mesében!

S te, együtt otthon és mese,

hova bús szivünk hazarándul,

ihless még, leghívebb hazánk,

Dunántul!