A SZERELMES [1]

Hah kié vagy most, ki csak értem égél,

Életem, kedvem s örömim reménye?

Mért remegsz bágyadt szemeimbe nézni?

Szómra felelni?

Nem; tovább így nem gyötör engem e kín,

Megvető szemmel soha látni nem fogsz.

Majd kemény mellvas födi bús szivemnek

Gyenge hevültét.

Kard szorúl vesztet nyomozó kezembe,

Elvadúlt lelkem viadalt ohajtoz:

Ott jut a sok száz, sok ezer halálból

Nékem is egy még.

Istenünk véled, s velem is! - Te sápadsz?

Rémkönyűk dúlják deli arcod ékét.

Hah mi ez? mit kér, mit akar rebegni

Szótalan ajkad?

Értlek: a visszás hatalom nyomott el,

Hű maradtál még szerető szivemhez.

Oh ezen csók, mely heves arcomon forr,

Ezt bizonyítja.

Jer, körűl foglak, valamint az árvíz

A magas partú szigetek vidékét;

Jöszte: keblemből csak az űzhetend el,

Aki teremtett.