A szerencséhez

Szép szerencse, vak szerencse,

Mit gondoljak felőled?

Te vagy-e bolond, vagy a föld

Tesz bolonddá tégedet?

Világtalan vagy s az egész

Világ szeret tégedet,

S te szegény világtalan, a

Vak világot vezeted?

Én ugyan nem láttalak még,

Isten tudja, merre jársz;

Te is, amint veszem észre,

Magas palotákra vágysz.

Pedig hidd el, téged ottan

Nem szeretnek úgy soha,

Mint ahol megúnt testvéred

Él, a gyászos mostoha!

Azt veted okul talán, hogy

Háládatlan a világ,

S akit egyszer fölemeltél,

Utóbb a nyakadra hág,

Elfelejtvén, hogy mit adtál,

Újra elveheted azt,

S hűtlenül elpazarolják

Minden hozományidat?

Ah de épen ez ok ellen

Százezer példa beszél,

Hogy ki tízszer is elűzött,

Újra abba szeretél.

S ki érted hőn sohajtoz

Lenn a börtön fenekén,

Rá se nézesz, mert talán hogy

Örök szerelmet igér?...

Úgy van, úgy!... hogy a hasonló

Csak hasonlónak örül,

Te pedig a legkacérabb

Minden szépségek közül,

Hitvány és üres fejűket

Látogatsz meg, mint magad,

A nagy és bölcs nem kell... ők meg

Megvetik hatalmadat.

Szép szerencse, vak szerencse,

Mit gondoljak felőled?

Hogyha szép vagy, kár bizony, ha

Eltakarod képedet.

Szégyenled tán kicsapongó -

Sohse szégyeld - vétkedet:

Hisz ha vak vagy, a világ még

Nálad is szemtelenebb!...