A SZERETET.

Felkölt az inség zordon angyala,

Parancsát osztva bősz szolgáinak;

És a sötét had el-szétnyargala...

Pusztitni gyors, erős, - engedni vak.

Járvány, égés tanyát, várost keres,

Halmot, mezőt a rekkenő aszály,

Hogy amidőn gond, baj már is feles:

Kenyér nélkül maradjon annyi száj.

- Hah, mily szín lész az emberen, midőn

Elhullni látja, mint Jób, nyájait!

S nem állhatván a lángoló tetőn:

Ajtót korom-, füst-, zsarátnakba nyit.

Gyönyörködöm, ha jobbat vár, mikor

Csak változást hozok rá uj bajúl; -

És ő rendet, jogot lábbal tipor,

A fájdalom miatt megszilajúl.

S nyujt-é vidúlást hegy, völgy képe? Nem!

Réten, barázdán kisül fű, kalász;

Lész nyilt keblével a föld éktelen

S önhamvában feloszló hulla, váz.

... Imát hallok, mely kárhozik, tagad,

Kacajt üt ajkam, hogyha láthatom

Az embert, mint éhes fenevadat

Verekedni egy íznyi falaton!

S hozott bajt, kínt, de a setét öröm

Korán volt a megsujtolt emberen,

Nem birt mozdítni a határkövön,

Hogy sziv szivhez legyen hült, idegen;

Az érzés nyugtalan felrezzene...

És rendbe hozni, mi feldult, zilált:

Kinyult a munkás részvétel keze; -

- Az ember szenved, a testvér kiált...!!

Levél, szirom ha csüggedt, halavány,

És szomjuság epeszti a kehelyt,

Kicsíny a csepp, mit a nap hajnalán

A szánó ég szül és a földre ejt;

Kicsíny a csepp, de áldott, enyhitő,

Egy-egy nap élte biztosítva van,

Mig felleg gyűl s jön a régvárt idő,

Melyben eső hull csendes-gazdagan.

Hull a köny is... szünik milljók jaja,

Világ gyúl a nyomor vermén, alant:

Megnyílik a paloták ajtaja,

Behíva meztelent, hajléktalant.

Megindulással van szem, szív teli...

Nagy és kicsiny, szegény s dús egyetért,

A kalibák lakója megszeli

Az éhezőknek barna kenyerét.

Ah, e nehéz seb közösen sajog...!

Mi egynek árt: mindnyájunkat fogyajt:

Ragaszkodást szültek nyomor, bajok,

S megosztunk most fájdalmat és sohajt.

Hadd hívja vissza bősz küldötteit

A rontó szellem, szégyent aki vall...

Nem, nem! a legkisebb se vész el itt!

- Im az oltár, hű áldozóival!

S kiben mindennek teljessége lett:

Szent égi láng! magasztos hatalom!

Jelen van az áldozók közepett

A múzsa is e szerény lapokon;

Tömjénnel jött fénylő oltárodig,

Honnan minden, mi nagy, szép s jó, ered, -

Kiben áll a világ s megtartatik,

Te égi láng: szeretet, szeretet!