A szőke nő portréja

Csitt - fel ne keltsétek. Hisz alszik, alszik.

Bús boldogságát eltemette rég.

Fekete csipkéin pici aranyszív.

Úgy nyújtja ki sápadt-arany fejét.

Alvó szemében megholt, égi átok.

Békébe fáradt bánat borúja.

Miért ezek a halk szomoruságok?

Ki tudja, mért a fátylas gyászruha?

Csitt, csitt - a kacagása oly merengő,

a szava halk, ezüstös mise-csengő,

nincs szívtelenebb és nincs szomorúbb.

Ha cseng, ha zeng, térdére hull a szépség,

s ő mint hatalmas aranykoszorút,

némán viseli gőgös szőkeségét.