A SZŰZANYÁNÁL

Egy reggel - nesz nélkül, bájosan, szelíden

Nászöltözetben álltak mind a fák.

Szép májusasszony! Önt kereste szívem

És Önhez vágyott ez a sok virág.

Virágtalan az oltár is, - beh árva!

Palástja hószín, - pillantása jég,

Anyakirályném! Szolgáló leánya, -

Udvarlására mégis eljövék!

Kegyét veszítve bujdostam azóta, -

Emlékszik? Köd szitált, permetezett,

Zúzos november-estén, lopva, óva

Hoztam Önnek egy kis aranyszívet.

Emlékszik-é, hogy hűs márványkezére

Miért szorult rá akkor a szívem?

Farsangos éjek röpke láza érte, -

Nagyasszonyom! Most úgy szégyenkezem!

Emlékszik-é, malaszttal teljes asszony,

A lázadó, a káromló imákra?

Engedje, hogy fehér bimbót fakasszon,

Virágba nyíljon lelkem minden átka,

Mit rájuk szórtam! - Oh, mert megdobáltak

Nehéz, buta rögekkel akkoron,

Szidalmazó gúnnyal utamba álltak,

- Szánakozott-é rajtam, asszonyom?

Emlékezzék meg! Egykor, Júdeában

Gonosz nyelvektül Önt is érte vád,

S elveszítette, - noha makulátlan,

A lelke üdvösségét, - a fiát,

S a szíve minden gyötrelemben égett...

- Ön irgalmas, mert hisz boldog nagyon.

Ne emlékezzék! - Adjon békességet!

Fogadjon vissza engem, asszonyom!