A Tábor hegyén

Ez volt hegye az elragadtatásnak.

Nagy, napsütéses, tömjénes vasárnap,

Ünnepe az életnek, a csodának.

Aranyos arccal fölnézett a Mester,

Ruhája hónál tündöklőbb ezerszer,

Ó, ily fehér még nem volt eddig ember!

Jött Mózes, aki eltűnt, mint egy álom,

Illés, ki elszállt lángoló batáron

S három tanítvány, boldog halaványon.

És monda egy: Mi szép, mi szép az élet,

Mi mély, mi nagy, mi gyönyörű ma Véled,

Építsünk hármas hajlékot tinéktek!

Nem szólt a Mester. A fény és a mámor

Elrebbent mirhaillatként arcáról

S lenézett a hegy napos magosából...

És lenn, ahol a Golgota vet árnyat,

Látta a méla, néma olajfákat,

Hol nemsokára lelke holtrabágyad!