A táltos, egy faló

Kertünk paradicsom volt,

Virága csupa csoda,

Eperfánk mesemódon

Az égbe szökött, oda.

Nagy levele vígan esőzött

Fejemre, mennyei áldás,

S ha jöttek a bánatos őszök,

Sírás volt tőle a válás.

Kertünk paradicsom volt

S védett a büszke palánk

S palánkon túl az ódon

Csodálatos mesefák.

Kishúgom innen az égbe

Szálla szegény, egyenest.

S én nem is vettem észre,

Hogy őt nem lelte egy est.

Volt nekem egy paripám is,

Táltos, mesebeli ló,

Aranyos rajta a hám is

És rajta repülni jó.

Kishúgom róla az égbe

Szállott - mondták - egyenest

S én vártam, engem is végre

Fölvesz egébe egy est.

Táltos, meseló, paripám, haj,

Repült azóta sok év,

Mint száll szélben árvalányhaj,

Száll éjbe sok evoé.

S te is, paripám, aki fából,

Mégis repültél csodamód,

Kiszálltál, hej, e világból

S nem láttam régi valód.

Táltos, meseló, paripám, haj,

Jó volna repülni tova,

Nincs kertje már a csodáknak

S nem lesz csoda erre soha?

...Nyár volt, unottan epedve,

Padlásra felszöktem én.

Táltos paripám, mi szerencse,

Egy zugban leltelek én.

Pókháló szőtte be hátad

S törött volt lábad, a pej,

Ó nem volt szomorúbb nálad,

Gazdád csak, hej... Paripa,

Be kicsi, különös állat,

Be szomorú ez a nap,

Be törpék lettek a szárnyak

S mehet már messze a vonat,

Berregő vaskarika,

Nincs sehol oly csodaország

Keleten és nyugaton,

Hol ez a régi valóság

Valóra válna, tudom!