A tanúnak hívott liget [1]

Itt a liget! - hűs árnyékába

Melynek csak azért hívtalak,

Hogy e fákkal ezen órába

Téged szemben állítsalak.

Ők tanúim, ők keseredett

Szívem siralmit hallották,

Ők panaszim s a te nevedet

Gyakorta visszahangzották.

Hallgasd, óh szép! - ha! - mi bús szellő

Suhog a gyenge ágakon.

Mint reszketnek, nézd, a zőldellő

Levélkék tőle azokon.

Az én lelkem sóhajtásitól

Reszket a fáknak levele,

Melyeket itt mély panaszitól

Lassú zúgással emele. -

Nézd! - a fűvek özön harmatja,

Nézd, még mostan sem száradt fel;

Bár a forró nap szárogatja

Mindúntalan hév tüzével.

Ezek az én olvadt szívemnek

Vízzé vált párázatjai.

Ezek e két kiszáradt szemnek

Könnycseppé vált harmatjai.

A többit a virágtölcsérek

Felszívták a múlt napokban:

Hogy a virágok ily kövérek,

Ah, nékem az be sokba van!