A tanúnak hívott liget [2]

Itt a liget. Zőld rejtekébe,

Lillám, avégre hívtalak,

Hogy e cserfák setét enyhébe

Velek szemközt állítsalak.

Ezek tanúk, ezek hallották

Szerelmem gyászos énekét,

Gyakorta vissza is hangzották

Búson a Lilla szép nevét.

Halld csak, Lillám! mi bágyadt szellő

Sohajtoz fenn az ágakon.

Nézd, mint ingatja a zőldellő

Levélt a gyenge lombokon:

Mind, mind az én sohajtozásim,

Kik ott a fákon lengenek,

Kiket gyakor panaszkodásim

Mellyemből feltekertenek.

Nézd, nézd, a rétnek bő harmatja

Még mostanság sem szikkadt fel,

Bár reggel ólta szárogatja

A nyári nap hévségivel;

Ezen magános rejtekemnek

Mindennapos harmatjai

Az én kiszáradt két szememnek

Saját könnyhullatásai.

Ezekkel e virágtölcsérek

Megtelve vagynak úntalan.

Hogy e virágok íly kövérek,

Ah, nékem az be sokba van!