A tápai Krisztus

Az ország útján függ s a földre néz,

Arcán szelíd mosoly a szenvedés.

A falu népét nézi csöndesen,

Amint ballagva munkából megyen.

Az ősi népet, mely az ősi föld

Zsellére csak és várja az időt,

Mikor saját portáján úr leszen,

Mikor az élet néki is terem.

A magyar Krisztus, a falusi szent

Hiszen nekik is megváltást izent.

Olyan testvéri áldással tekint

Feléjük és bíztatja híveit.

Feje fölött a nyárfa is magyar,

A fecske is és egy a zivatar,

Mely őt paskolja s a falut veri

És folyton buzgó öt szent sebei

Nem a magyarság sorsát hirdetik?

És ki segít már, ha ő sem segit?