A TE SZÍNED ELŐTT

Az én két fáradt asszonykezem

Hogy milyen lágy, amikor simogat,

Mily enyhén tárul, amikor ad,

Terajtad ösmerte meg.

- Köszönöm neked a két kezemet!

Szemem, a bágyadt, bús tükröző

(Áldott csoda ez!) sorsodba nézett,

És megtanulta, hogy tiszta szövétnek,

Betlehemcsillag, égi vezér...

- Áldjon meg Isten a két szememér!

Mindig azt hittem: rút vagyok,

Csak durva vágyra hangoló,

Szívet bájolni nem tudó.

- Te megszerettél, - s rámigézted

Ezt a halk, esteli szépséget.

Oly csúnya volt, mit eddig éltem;

Kevert, pocsékló, fél, törött!...

- Most a multam is rendbejött,

Ahogy tenéked elmeséltem. -

Mert láttad sorsom: megszerettem.

Nemes, szent csordultig-hited

Aranykelyhét felém kínáltad,

Szerelmed grálborát ajánltad.

Most már, míg élek, szent leszek!

Felmagasztaltál; fent leszek;

Mindig "te színed előtt" járva...

Ó hála, hála, hála, hála!