A tél [1]

Elérkeztél hát, óh didergő december,

Mert decembert vett rá minden okos ember.

Mormoló szelei a hideg északnak

A ház ereszére jégcsapokat raknak.

A vizekre, ámbár a vízi istenek

Haragusznak, márvány hídat építenek.

A sík mezőségen hóhalmok épűlnek,

Bár tavasszal vízzé válnak s öszvedűlnek.

Elmegy a víg hajnalt köszöntő pacsirta,

Melynek köszöntőjét a Teremtő írta.

Sötét üregibe a mély barlangoknak

Búvóhelyt keresnek a vadak magoknak.

A farkas, a róka együtt hébe-hóba

Az erdőre mennek együtt prédálóba.

A bagoly a fagyos fa hideg odvában

Keservesen huhog szűntelen búvában.

A varjak, e télnek madari, a tornak

Örűlvén, mihozzánk a városba forrnak.

Az ember a Bakhus innepét szenteli,

Kulacs az óldalán, tokajival teli.

Így, noha truccára a kegyetlen télnek,

Az emberek öröm s nyájasság közt élnek.