A tenger álmai

Tenger, tenger, hát ilyen is tudsz lenni:

Ily halottcsendes, halotthalavány?

Utolsó szentség fényes kenete,

Örök olaja csöppent rád talán?

Hogy arcodon minden ránc elsimult,

S redőtlen szfinksz lettél, szelíd talány.

Vagy álmodol, csak álmodol talán?

Látóhatárod párás peremén

Álmaid lepke-szárnyai lebegnek,

Lélekzetét is alig hallani

Nagy, mozdulatlan világ-kebelednek.

Olajos tükröd mozdulatlan síkján

Kis tarka pillangóid ellebegnek,

Már túl is vannak hetedhét-határon

S te nem eszmélhetsz rá, hogy amit láttál,

Csak lemenő nap s rőt vitorlavászon.