A ti unokáitok

Jó Szüleim, ott messze túl

Minden hívságos földi vágyakon:

Ne haragudjatok:

Benépesítve látni árvaságom

Asszonnyal, gyermekeddel,

Lett volna legfőbb vágyatok.

Hogy magyarázzam meg

A magyarázhatatlant,

Az elemezhetetlent:

Mért nem lehetett és mért nem lehet -

Végső titkát végzetes életemnek

Hogy magyarázzam meg?

Előttem is homály

A végzet gyökere -

Csak egy-egy fényes, tudatos fonál

Vezet a mélybe le.

Meghalok, és a kripta ormán

Címert fordít meg az Idő keze.

Meghalok s velem az Apám neve

Meghal. - De meghal-e valóban?

Hát az a sok-sok vérpiros virág:

Vérem cseppjei az erdélyi hóban?

Jó Szüleim,

Én nem adhattam nektek unokát.

Szöszkét, barnát, amolyan igazit,

Akivel játszani lehet,

Aki meglovagolta volna térdetek.

Dehát -

Adtam mégis egész hadsereget.

Először csak vad szabadcsapatok

Voltak: népfelkelés,

Fésületlenek, rakoncátlanok.

Nem csoda, ha oly bizalmatlanul

Nézegetted őket Apám, szegény -

Édesanyám, csupán Te simítottál

Titokban végig mindenik fején.

Ó, versek, versek, lázas látomások,

Megfeszített szívem

Anyaméhéből teljes fegyverzetben

Kilendült suta óriások - -

Ó, Szüleim:

Megannyi unokátok.

Vannak közöttük törvényes fiak,

És vannak törvénytelenek -

A hatalomnak

Nem nagyon kedvesek.

De most már fegyelmezett hadsereg,

Halálosan komoly,

És komoly-számba veszik mindenek.

Nyolcszáz legény -

Ütemre lép.

Nem szerteszét lohol.

Ha kell, beássa magát valahol.

Mikor szükséges, várat ostromol,

Ó, szüleim,

Ha megfogant is rajtam

Valami furcsa átok -

Nyolcszáz bizony: ütemre lép,

Dalolva lép -

S mind a ti unokátok.

Igaz, nem bársonyarcú, símuló,

Édes, csacsogó, csacska hús-vér gyermek -

De azért ugye mégis, mégis szép

És szívdobogtató -

Ahogy dübörgő, zárt hadoszlopokban

Jövő felé, cél felé menetelnek?!

S a menyetek, a menyetek??

Ó, Édes Szüleim,

E tündér-titku nő,

A Múzsa

Mostanság újra

Mutatja magát,

Hogy megtermékenyítsen engemet

S unokát adjon Nektek, unokát.

E pillanatban

Talán a Déli Kárpátokban bujdosik,

És találkozik fent a Szabadsággal.

Holnap talán

Kezében a felütött Bibliával

Suhan szobám szürkülő csendjén által.

Holnapután kézenfog s szembeállít

Ellenséges erőkkel:

Ahogy lehet.

Ma - tegnapi hangulatot temet.

Ó, szüleim -

Ez a ti menyetek.

S jobb lett volna

Egy földi nő,

Lett volna bár

A földreszállt angyal maga?

Anyám -

Az anyaszívnek még egy angyal se jó -

Mert akihez hozzáment: a fia!!

S ó Szüleim,

Jobb lett volna talán

Rettegni minden

Sarokbanülő és gubbasztó rémtől?

Skárláttól és diftériától,

Tizedet szedő gyermekbetegségtől?

Új sorozástól, új mozgósítástól

És új Heródesektől?!

Így - nézzétek, az unokáitok

Mennek, s ajkukon ki nem fogy az ének -

Mennek, vigasztalni mindeneket,

S vigasztalással hozzám visszatérnek.

Nekik nem árt sem vörheny, sem Heródes,

Nem ártanak bíborbanjáró rémek.

Mennek, és zengve nőnek fel az égig,

Sem élet, sem halál nem árthat nékik.

Nem árthatnak mélységek, magasságok,

Nem angyalok és nem hatalmasságok,

Nem jelenvalók s nem elkövetkezők -

És semmi teremtmény nem árthat nékik.