A tihanyi ekhóhoz

Óh, Tihannak rijjadó leánya!

Szállj ki szent hegyed közűl.

Ím, kit a sors eddig annyit hánya,

Partod ellenébe űl.

Itt a halvány holdnak fényén

Jajgat és sír elpusztúlt reményén

Egy magános árva szív.

Egy magános árva szív.

Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek

A boldogság karjain,

Vígadoznak a kies Fürednek

Kútfején és partjain;

Addig én itt sírva sírok.

És te, Nimfa! amit én nem bírok,

Verd ki zengő bérceden.

Verd ki zengő bérceden.

Zordon erők, durva bércek, szírtok!

Harsogjátok jajjaim!

Tik talám több érezéssel bírtok,

Mintsem embertársaim,

Kik keblekből számkivetnek

És magok közt csúfra emlegetnek

Egy szegény boldogtalant.

Egy szegény boldogtalant.

Akik hajdan jó barátim voltak

Még felkőltek ellenem,

Űldözőim pártjához hajoltak:

Óh! miket kell érzenem,

Amidőn már ők is végre

Úgy rohannak rám, mint ellenségre,

Bár hozzájok hív valék.

Bár hozzájok hív valék.

Nincsen, aki lelkem vígasztalja,

Oly barátim nincsenek;

Vállat rándít, aki sorsom hallja;

Már elhagytak mindenek.

Nincsen szív az emberekbe:

Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe

Szívem bús panasszait.

Szívem bús panasszait.

Lilla is, ki bennem a reménynek

Még egy élesztője volt,

Jaj, Lillám is a tiran törvénynek

S a szokásnak meghódolt.

Hogy vagy most te, áldott lélek?

Én ugyan már elhagyatva élek

A tenger kínok között.

A tenger kínok között.

Óh, van-é még egy erémi szállás,

Régi barlang, szent fedél,

Melyben egy bőlcs csendes nyugtot, hálást

E setét hegyekben lél?

Hol csak egy kő lenne párna,

Hol sem ember, sem madár nem járna,

Mely megháborítana.

Mely megháborítana.

Abban, gondolom, hogy semmi jussal

Ellenkezni nem fogok,

Hogyha én egy megvetett virtussal

Itt egy kőben helyt fogok,

S e szigetnek egy szögében,

Mint egy Russzó Ermenonvillében,

Ember és polgár leszek.

Ember és polgár leszek.

Itt tanúlom rejtek érdememmel

Ébresztgetni lelkemet.

A természet majd az értrelemmel

Bőlcsebbé tesz engemet.

Távol itt, egy más világban,

Egy nem esmért szent magánosságban

Könnyezem le napjaim.

Könnyezem le napjaim.

Itt halok meg. E setét erdőben

A szomszéd pór eltemet.

Majd talám a boldogabb időben

Fellelik sírhelyemet:

S amely fának sátorában

Áll egyűgyű sírhalmom magában,

Szent lesz tisztelt hamvamért.

Szent lesz tisztelt hamvamért.