A Tisza

Ki vagy, te szeszélyes

Te szőke víz,

Te lusta, te széles,

Nyugalmas, édes,

Kinek kurta útja

Csak a magyar puszta

Földjére visz?

Ki vagy, te csapongó,

Te büszke víz,

Te szilaj, te rontó,

Te gátakat bontó,

Kinek törtetése

A Duna ölébe

Sietve visz?

Én vagyok a magyarság

Csöndes, nemes folyója,

Kevély, heves folyója,

Anyám csupán ez ország

És ringatóm e róna.

Honnan jössz oly sietve,

Oly tündökölve, vígan,

Hogy az ég is nevetve

És száz színű selyembe

Fürdik meg habjaidban?

Keletről jövök én,

Mint a szent, örök fény,

A mesés napkelet

Hozta e nemzetet,

Ahol Verecke áll,

Ahol a honszerző

Magyart legelőször

Köszönté e táj.

Hol a szláv borongás

A magyarba olvad

És sírva-vígadva

Az én morajomba

Indulót dalolnak.

Azért oly csöndes,

Haloványszőke

Később futásom

És oly kanyargó,

Merengve tartó

A bolyongásom,

Mert ezer év borúja,

Felhője száll fölöttem.

A Sajó habja súgja,

Mi volt a mohi mezőben,

Ezer év nagy borúja

S dicső emléke éled,

Ha Alpárnál visz utam,

Hol, mint a harc turulja,

Kóválygón Délre térek.

Vígan cseng a nótánk

A nyári mezőben,

Áldott a mi rónánk,

Terem áldást bőven,

Mert a Tisza árja

Áldva borul rája!

Ha tavaszi szelek járnak,

Megy a hajó lefele,

Szárnya támad a nótának,

Víg a hajós élete,

Messze megyünk, de megtérünk,

Itt születtünk, itt a révünk.

Áldott a Tisza tája,

Magyarország Kánaánja!

Szeged táján

Oly lassú vagy s iszapos,

Majd virágos,

Majd borongós, bánatos.

És a magyar Délt,

Hogyha eléred,

Nem fáj-e néked,

Hogy az enyészet

Utadat állja,

Meghal a kedved Tiszavirága?

A magyar Délen

Betöltve szépen

A hivatásod,

Lassul futásod,

Merengve nézed

A dús vidéket

S némán pihensz el.

Vár a Duna habja,

Ölelő karja,

Örök, hatalmas,

Mély szerelemmel!

Szeged táján

Emlék ébred és remény,

Szeged táján

Valamikor tavasz táján

Szerelemből öltem én.

Délibábos

Dicső várost

Karjaimba temettem,

Hogy ragyogva

Fénix módra

Még dicsőbben szeressem!

Én a szegény magyarság

Igaz, magyar folyója,

Nem vágyom tengerekre,

Elég nekem a róna!

Magyar táj szép folyója,

Hordozd e föld gyümölcsét,

Légy áldások hozója,

Mint a magyar dicsőség!

Itt borulnak rád mosolygón

A Kárpát víg bércei

S a napfényes rónaság.

Költők lelke

Énekelve

Fölmagasztal

Száz gyönyörű gondolattal,

Ó Tisza, tájad mindig áldva legyen!