A TISZTASÁGNAK FÉNYLŐ ORMÁN...

Testvéreim, ki tehet arról,

hogy ti ott vagytok, én meg itten?

Hogy ti mindig a földön jártok,

én meg csak az Egekbe hittem?

Ki tehet arról, hogy ti egyek

nem voltatok velem a jóban?

És ellenem törtetek orvul

viharban, süllyedő hajómban?

Nagy volt a szél: be kelle vonni

szívem bús selymét: a vitorlát.

El nem felejtem néktek ezt a

keserves leckét, lelki tornát!

Hajóm után ne nézzetek ti

keserű arccal, gyűlölettel.

Magamra hagyva, szállok én a

mély és titkos vizek felett el.

S ha majd az alkony rámbíborlik,

kifeszítem tán még vitorlám:

hogy intsek néktek egy utolsót

a tisztaságnak fénylő ormán...