A titok

A titok néz örök szemével

Az ég azúrján át felém,

A titok sír, mély őszi éjen,

Ha hull a hervatag levél.

A titok száll borús magasban,

Mikor a darvak raja húz,

A titok szunnyadoz alattam

A hant ölén, mely koszorús.

Én látom őt a vak sötétben

És hallom őt, ha zene zeng,

Rám vár szelíden és fehéren,

Mosolyog, int és én megyek.