A TÖLGYEK ALATT

A tölgyek alatt

Szeretek pihenni,

Hova el nem hat

Város zaja semmi.

Zöld lomb közein

„Áttörve” az égbolt

S a rét mezein

Vegyül árny- és fényfolt.

A tölgyek alatt

Oly otthonos itten!

Évem leapadt:

Ime, gyermek lettem,

Mint mikor a tölgy

Sudarát megmásztam,

Hol seregély költ -

S vígan madarásztam.

A tölgyek alatt

Több egykoru társsal

Madárfiakat

Kifeszíténk nyárssal;

Jó tűz lobog ott,

Zizeg a kis bogrács -

S ha bealkonyodott,

Haza már egy ugrás.

A tölgyek alatt

Örömest valék én,

Bár a madarat

Hagytam utóbb békén;

Gyermeki önző

Korom’ ifju ábránd

Veszi ösztönző

Szárnyára, s tovább ránt...

De tölgyek alatt,

Valamerre jártam,

Szűlőhonomat,

- Csakis ott - találtam;

S hol tengve, tunyán

Hajt, s nem virul a tölgy:

Volt bár Kanaán,

Nem lett honom a föld. -

A tölgyek alatt

Még most is el-űlök;

Bűv-kép csalogat,

Ábrándba merűlök;

Hajó-kerekek

Zubogását hallom...

„Hajrá, gyerekek:

A vízi malom!”

A tölgyek alatt

Im, meglep az alkony,

Hűsebb fuvalat

Zörög át a parkon;

Felhők szeme rebben:

Haza sietek,

Jobb ott, melegebben,

Ki vén, ki beteg...

A tölgyek alatt

Vágynám lenyugodni,

Ha csontjaimat

Meg kelletik adni;

De, akárhol vár

A pihenő hely rám:

Egyszerüen bár,

Tölgy lenne a fejfám!