A törvény betüje

Nagy-Kőrös-e, Kecskemét-e,

(Nem emlékszem már a névre)

Bölcs határzat alakjában

Kimondotta hajdanában:

»Elcsipni a gazt előbb kell:

Csak azután köthető fel.«

Vala pedig a vidéknek,

Három egész vármegyének

Réme akkor Csóka Péter.

Ölt rabolva nappal-éjjel;

De más embert sose bántott,

Csak ha zsidó vagy ha sváb volt.

De ha zsidó, vagy ha német,

A hol ő volt, arra tévedt:

Sokkal jobb lett volna néki

Nem születni, nem is élni.

Azt megölte, kirabolta;

Úgy meneszté a pokolba.

Hajszolták is a zsandárok!

Nem volt csárda, fészer, árok,

A hol, mindent tűvé téve,

Ne leltek vón’ - hült helyére.

Mert ügyes volt a gazember.

De megjárta mégis egyszer.

Az útszélen állva kémlel,

Leskelődik Csóka Péter

Egy temérdek, vén batárra

(Diczeg-döczög a nagy sárba),

Abban űl egy úri utas,

Annak lesz most, hejh, ne mulass.

Köcsög kalap a fejében,

Hosszu sálja leng a szélben.

A köpenye csupa gallér.

No, ha ez nem sváb gavallér,

Akkor Csóka sem a Csóka,

Kit betyárnak mond a nóta.

A batár az őszi ködben

Csetlik-botlik, ki-kizökken,

Pattoghat az ostor váltig:

Szegény két ló alig mászik.

Nem is mászik többet az már:

Rablókézben van a kantár.

Villan a cső... villan ujra:

Kocsis, gazda rogy az utra.

Fénylik a sár vérbiborban.

Csóka Péter mond nyugodtan:

»Az ördög már a te gazdád,

Tisztelem az öreganyját.«

De a mint rogy, de a mint fogy

Szemében az élet lángja:

A gavallér ősi szitkot.

Szór özönnel a betyárra.

S ajkán kitör - isten bocsáss! -

Czifra huszár-káromkodás.

Kővé mered Csóka lába.

Iszonyúan küzd magába’.

»Szóljon az úr, hát nem német?«

A haldokló szeme réved:

»Német volt az öregapád...«

S nem hallani már több szavát.

Csóka Péter hogy mit érzett:

Arrul ember nem beszélhet.

Czifra szűrét odavágja,

Fegyverét is le a sárba;

S fut rohanva, szégyenkezve;

Csak ő tudja: hova, merre.

A városba hogy beére,

Ment a törvény elejébe.

Ott megálla katonásan:

»Embert öltem, kérem ássan.

S mert mivelhogy magyar ember:

Ide jöttem, kössenek fel!«

Lőn birónak nagy haragja.

»Te vagy az a gaz haramja?...

A hollók rég rád ehültek,

Lakomára még ma gyülnek.«

S három hajdu futva vágtat

Összehívni a birákat.

Ül tanácsot a törvényszék.

Elitélné, semmi kétség,

Ha egy biró fel nem állna

(A külföldet is bejárta)

S bírótársit végig mérve,

Nem kezdene ily beszédbe:

»Törvényt hozni és megszegni,

Tudjátok-e, társak, ez mi?

Vagy törvényünk nincs-e róla

(Mert nem hozta senki szóba):

Elcsipni a gazt előbb kell;

Csak azután köthető fel...«

Összenéz a bölcs biróság.

A mit ez mond, nem bohóság.

A ki nincs elfogva, véli,

Nem lehet azt elitélni.

Elcsipni a gazt előbb kell;

Csak azután köthető fel.

Szent a törvény; a betűjét

Más se csűri, ők se csűrjék.

Maguk hoztak róla törvényt,

S e betyár most eljön önkényt,

Hogy kössék fel; - no, nem igy van?

Törvényt gúnyol Csóka nyiltan.

A biróság feje mostan

Szidja Csókát átkozottan:

»Hordd el magad, annyit mondok,

S belőlünk ne űzz bolondot.

De jegyezd meg, hetyke Csóka,

Marad ám még akasztófa.«

Csóka Péter ámul-bámul.

Jól értette? nem fonákul?

Furcsaságot sokat látott:

Magyar zsidót, bátor svábot;

De ilyet még, ily felettébb

Furcsa törvényt nem pipázott.

»Marad ám még - számotokra!

- Nagysokára csak ezt mondja. -

De bujósdit Csóka Péter

Nem játszik ily bamba néppel.«

És el is tünt úgy azóta,

Hogy nem jött még hír se róla.

És azóta Kecskeméten

Kőröst szidni honfi-érdem!

És azóta Kecskemétet

Kőrösön felhozni vétek;

Mert azt fogja egy a másra,

Hogy e törvényt ő csinálta.

Mindebből hogy mi a móka:

Rabló volt-e, élt-e Csóka?

Lehet-e az magyar város,

Mely bolondul igy határoz?

E fölött én nem vitázok:

Döntsék el a krónikások.