A TUDÓS MACSKÁJA

Nagy lett volna a tudósnak

Az ő tudománya,

De mi haszna, ha kevés volt

A vágott dohánya.

Könyvet irt a bölcseségről

- S hajna!

Akkor esett ez a bolond

História rajta.

Nem szeretett ez a tudós

Semmit a világon,

Járt legyen bár égen-földön,

Két avagy négy lábon:

De a kendermagos cicát

- S hajna!

Éktelenül megszerette,

Majdhogy fel nem falta.

Szolgája is volt; a háznak

Ez viselte gondját,

Hogy lába ne keljen és a

Szelek el ne hordják.

Hű cseléd volt félig-meddig,

- S hajna!

Koplalás lőn este reggel

Bőséges jutalma.

Máskülönben ment a dolga

A kedves cicának:

A reggelin gazdájával

Ketten osztozának.

Búsan nézte ezt a szolga

- S hajna!

Fél zsemlére, pohár téjre

Nagyokat sohajta.

Mert tudósunk a magáét

Ha fölreggelizte:

Felét a cicának adni

Volt a szolga tiszte.

Úriasan élt a macska,

- S hajna!

Csak nem akart, csak nem akart

Meglátszani rajta.

„Hé... izé... mi baja lehet

Annak az állatnak?

Szőre borzas, csontja zörgős,

Szédelegve ballag.”

„Jaj, uram, hát a sok éhség! -

- S hajna!

Kétszereznők csak a tartást;

Mindjárt lábra kapna.”

S az napságtól itce tej járt,

Kapott egész zsemlét:

A tudós csak lesi, várja

Hogy ha nekitelnék.

De a macska nem üdűlt fel,

- S hajna!

Elfogyott a fogyó holddal,

Sarlóvá hajolva.

Kendermagos szegény cica

Nyavalyába esvén,

Fölvette a néhai nevet

Egy szép őszi estvén.

„Átszellemült kedves állat

- S hajna!

Falatom megosztom vele

Mégis meg van halva!”

„Mi tagadás” - mond a szolga,

„A cicus nem vétett:

Én evém meg ő helyette

Reggel az ebédet.

Mondtam, menjen egérfogni,

- S hajna!

Nem tanyáz ám ott egér, hol

Üres minden kamra.”

Nagy volt, mondok, a tudósnak

Az ő tudománya,

De mi haszna! Kevés hozzá

A vágott dohánya.

Könyvet irt a bölcseségről

- S hajna!

Ilyen apró dőreségek

Gyakran estek rajta.