A tükör

Írom e fekete verset

ezerkilencszázhuszonnyolcban,

mikor emberek megőrülnek,

mikor a tükrök összetörnek.

Talán görbetükör a tükör

s csak én látom nyilt, síma lapnak.

Talán holnapra összetörik

a lelkem.

De ma még belőle szikrázik

a zajgó, végtelen világ, –

egyszerre vetülnek a parányi csirák

s a robbanva zuhanó égitestek.

Valamelyik eldugott sarkából

gyászkocsit indít február

s egy furcsa maszkkal kevesebb kergül

az őrült karneválban.