A tükör

Szegény tükör!... Most búslakodva

csak várod, várod kedvesem,

eléd ülök és a mosolyt, fényt,

benned hiába keresem.

Zord, sápatag és zavaros vagy

nagy, álmodó ezüstlemez,

s ébenfa tartód oldalára

egy néma könnyűm rezgedez.

Az illatos leányszobában

finom parfüm száll szerteszét

s itt vannak - úgy, mint hagyta őket -

a rizsporok, körömkefék.

Kék szappanok, illatszivattyúk

nyújtóznak a márványlapon,

zománcos-ibrik, réz-doboz, kés,

áll a mosdón, egész halom.

Te nézed e szines kavargást,

szemed sötét és révedő,

körültekintesz vágyakozva,

kutatva, vajjon merre ő?

Nem jő. Hiába vársz reája

nappal, homályos éjjelen,

nincs, aki lelked visszaadja,

borús vagy és élettelen.

Özvegy magányba sírsz utána,

hogy nem kacérkodhatsz vele,

s fakó, hideg-tekinteted most,

mint a halott megtört szeme.

Rágondolsz a letűnt napokra,

mikor szemedbe nevetett,

s a csillogó, fénylő üvegbe

ő lopta titkos lelkedet.

Te voltál leghivebb barátja

s mindenkoron láthattad itt

csendes, csodálkozó gyönyörben

szépsége tündértitkait.

Hamvas, fehér, szűz arca úszott

ezüst vizedbe hallgatón,

mint alkonyfényes, csendes este

a hattyu ring a tiszta tón.

Sokszor suhant feléd remegve,

itt ült hosszu órákon át

bámulva nagy mélységeidben

fehér nyakát, gyöngyös fogát.

Máskor becsukta ajtaját ő

s a lámpánál, éjfél felé,

telt válla gömbölyü ezüstjét

fojtott kacajjal nézdelé.

Vérébe szikrás tüz cikázott,

fejébe szállt a vágy bora

s elmondta néked azt a titkot,

amit nekünk nem mert soha.

Csókfergetegre, vágy-viharra

vágyott remegve a kicsiny,

lelkét tüzes hévvel ragadta

egy elképzelt szerelmi csiny.

Nem győzni kívánt, csak csatázni,

addig, mig a harcból kihull,

s rózsás sebet, lávás enyelgést

kért érte csókos harcdijul.

Láz borzogatta, fagy tüzelte,

kacajba halt a halk sirás,

az arca elsápadt, kigyulladt,

s te láttad őt csak, senki más.

Bimbózó testéről ilyenkor

lehullt a suttogó lepel,

halványan a mélyedbe bámult...

Úgy-e tükör, emlékezel?

Ma várod őt. S olyan üres vagy.

Meredt szemedbe nincs mosoly.

És a szobának szögletében

titokba róla álmodol.