A TÜNŐDŐ

Nyugszik a szél, csendes a hab,

De szivemben zaj vagyon;

Merre térjek, hol pihenjek?

Messze még a part nagyon.

Messze, mint a boldog élet

Visszafolyt jó napjai,

Melyeket még nem zavartak

Ifjuságom gondjai!

Nincsen már nekem vezérem,

Nincs hajómnak csillaga,

Mely felém a szép egekből

Oly szelíden ragyoga;

Hol körűle bájsugárral

Új reménység terjedett,

S szép szerelmem édes álma

Hajnalodva repdesett.

Víg, derűlt volt akkoron még

A magasban szép egem,

Itt is a víz tűkörében

Víg derűlt volt az nekem.

Most setét, ha föltekintek,

Mert borúltak szemeim;

Itt is a víz tűkörében

Megzavarják könnyeim.

Kelj, te zúgó fergeteg, kelj,

Zúgd el e bús életet;

Úgyis ennyi veszteséggel

Kedvem gyászra vettetett.

Kelj, s az örvényes habokba

Szórd el égő csontomat,

Szórd, hogy a szánó leányka

Meg ne lelje síromat. -

Hasztalan! még csendes a hab,

De szivemben zaj vagyon:

Merre térjek, hol pihenjek!

Messze még a part nagyon.