A TŰZ ÜNNEPÉN

Most úgy szeretnék naiv áhitatot

Forró bajtársak tűzhelyére vinni,

Mikor a tűz már őrséget is kapott

S nehéz esztendők lobja végre süttet.

Mert Pesten is magyar mezők a mezők,

Nemes tüzünkből ápolt gesztenyénket

Kikaparták a hazug lelkendezők,

Gyászünnepeknek éhes siratói.

Milyen nehéz volt fanyarak, szennyesek,

Untak, szokottak gúnyját elviselni

S páran titkolnunk, hogy igazi sebek,

Kik ez ország pestisétől ragasztvák.

Milyen titokban nézdeltük hamvadón

Új-új fúlását ennek a bús földnek

S egy-egy szerelmes, szép, harci riadón

Csak jól titkolt reménytelenségünk szállt.

Évek jártak, csaltak s tüzünk nem lohadt,

Pedig a győri, híres inzurgensek

Újból és újból nyergelték a lovat,

Minket tiporva, hogy tessenek Bécsnek.

Óh, be szeretnék úgy sírni gyermekül

Egy-két baráttal, mint annyiszor tettem,

De zászló leng már s a titok menekül:

Éljen a tűz, a tábor s harci nyiltság.