A TYMPANON ISTENNŐJÉHEZ

Ki egy kő-háromszögbe űzve élsz,

S hideg esőt tűrsz itt s nedves ködöt,

S mégis derűs dicső szemöldököd,

S antik nézésed, mint a tiszta méz

Csordul alá, mint sűrű és nehéz

Méz a fákról, hol kéken őrködött

Hymettus orma enyhe völgy fölött,

Ó, istennő, e bús szemekbe nézz:

Ismersz-e még? - görög táj illatán

Remeg cimpám, s imádra ég az ajkam,

Úgy hívogatlak a barbár zsivajban:

Szállj le hozzám tört estém szállatán,

S illeszd, míg elcsitul a lüktető vér,

Hűvös márványujjad szívemre, nővér!