A várta

Fölégettem az összes hidakat,

Egyedül állok örök ég alatt.

Nem kell a kincs és nincs már szerelem,

Csak a magány s szegénység van velem.

Nem lázadok már és nem álmodom

És nem sírok a földi romokon.

Meghaltam sokszor és nem élek én.

De mindeneknek bánata enyém.

Jövő minden reményét ringatom,

Mint a vihart és fészket a falomb.

Így állok örök békességbe már

S az Istent várom, aki földre száll.