A végrendelet

A főuri kör diszépületén

Zászló bejelent nagy gyászt feketén:

Hogy sírhat a nemzet, mert ime holt,

Ki köztük a jobbak egyike volt.

A nagy ur után se kicsi, se nagy.

Vajh ennyi vagyont ugyan kire hagy?

Bizonnyal urává teszi e hont,

Hiszen ő a jobbak egyike volt.

Előveszik a végrendeletét.

Szabályszerü az, rá ütve pecsét.

Sugallta nyugodt órán hideg ész,

Tanuk előtt. Csak két sor az egész.

Forgatja a jegyző a levelet.

Nem volna egyéb? az nem lehet!

Fürkészi papirját ablakon át.

De többet ugyan nagyitón se lát.

“Amelyben a rókát kergettem én”

- Kárminnal irott pézsmás levelén

Ez villog elő, mint Mene Tekel -:

“Vörös frakkomban temessetek el.”

És ezzel vége; se több, se kevesb.

Szegény haza testén ezernyi seb

Fölsajg ujolag, alig födi rongy,

Rángatja sok éhes, árva poronty.

Igy ő a nemes, a dús, a dicső.

Utána özönvíz - bánja is ő!

A frakk, a vörös frakk, s benne maga -

Egyetlen, utolsó gondolata.

Mig új Európát rázza kacaj,

Itt honfi-kebelből nem fogy a jaj.

Ajkába harap Budán a király,

Kör tagjai mondják: “Ah, zseniál!”