A VÉN ALMAFA.

A szőllőhegy oldalában

Vén almafa áll magában;

Azt beszélik, régen áll ott,

Hetven nyarat, telet látott.

Látszik is, hogy már elfáradt,

Némely ága el is száradt,

Sokat vívott az idővel,

Itt is ott is egy-egy sebhely.

De hogy ím a fecske megjött,

És Szent György is beköszöntött,

Meg-megéled régi kedve,

Száraz ág, seb elfeledve.

Kivirít még sok ép ága,

Lombjánál több a virága,

Szellő lengi, méhe járja,

S dalos madár meg-megszállja.

Vén fa, élted alkonyában,

Az ifjuság virágjában

Mondd, mi tart fönn, éleszt téged’

Reményed-e vagy emléked?

Bármi legyen, mit én bánom,

Csak nyíljék egy-két virágom,

Remény-e vagy emlékezet...

Csak élessze a szívemet.