A VÉN CSAVARGÓ

Farkasordító, gonosz télben

Életem, ez a vén csavargó,

Vergődik, fut gyilkos veszélyben,

Hajhó, nem éri hangom el.

Rongyoltan és térdig a hóban

Hol erre, hol amarra tart,

Megáll, kis ereje fogyóban.

Hajhó, egy útszéli keresztnek

Támaszkodik a vén csavargó:

Nem az ő útja, útat vesztett

S ez a kereszt tán sírkereszt.

S nincs más jel a vad hómezőben.

Estelegve és ködbeszőtten

Forgószél-lován összevissza

Száguld a fehér Fagy-Halál

Dermesztve, fütyölve, vakítva.

Vén csavargó, itt nincs tovább

S az a fa-Krisztus se segít meg,

Hajhó: az élet nem adódott

A bús Galilea-beliknek.

Hát lefekszünk és álmodunk,

Mint az elfeledett rege

S édes álmokban vesz meg minket

Az Isten hidege,

Hajhó, hát lefekszünk és álmodunk.

Pompás és kicsiny palotában

Parfümös, párás, jó meleg,

Csókos illatú, kis termekben

Vár a legnagyszerűbb leány.

Szűz, de pompásabb az Életnél,

Bölcs, de nyugtalan telivér

S az ő kész, szent hálószobája

Megér száz, híres csarnokot.

Ő az Életnek el-nem-értje,

Ő az a Gyönyör-Valaki,

Kiért nem kár a kárhozás sem,

Kiért nem nagy adó az üdv.

Édes ágyába vonja forrón

A vén csavargót ez a lyány

S a legégibb muzsika hallik

A legemberibb éjjelen.

Így fagyott meg a vén csavargó.