A vén mosónő

Nézzétek ott a munka mellett

Ama fehér haju anyót.

A mosónők közt legerősebb

És hetvenéves már az ott.

Ilyen keserves veritékkel

Kereste mindig kenyerét,

Betöltve a kört hű iparral,

Mit isten számára kimért.

Mint ifju ő is szeretett, és

Remélt, aztán férjhez mene.

Viselte női sorsa terhét

Gondokkal, bajokkal tele.

Férjének három magzatot szült,

Ápolta hiven betegét.

És eltemette tisztességgel.

És tovább hitt, tovább remélt.

Aztán nevelte a fiúkat;

Jó kedvvel tette ezt nagyon,

Becsületben és fegyelemben;

Örökségük rend, szorgalom.

Aztán megáldva elbocsájtá,

Hogy kenyeret keressenek.

Igy agg korára egyedül lőn,

Csupán jókedvét tartva meg.

Gondos takargató volt; lent vett,

S átvirrasztván sok éjszakát,

A lent finom fonallá fonta,

Úgy a takácsnak adta át.

Megszőtte az vászonnak, ő meg

Forgatva tűjét, ollaját,

Megvarrta szépen önkezével

A tisztes koporsóruhát!

Ezt a ruhát nagy becsben tartja,

Szekrényében, első helyen.

Ez első és utolsó kincse,

Egyetlen éke idelenn.

Felölti minden ünnep reggel,

Ebben hallgatja a misét.

Azután újra beakasztja...

Hogy benne majdan kivigyék.

Oh!... vajha éltem alkonyáig,

Miként e tisztes agg anya,

Megtegyem azt, mit tennem kellend,

Mi tisztem és gondom vala.

Vajh annyi kedvvel ürítném ki

Mint ő, az élet poharát,

S nézhetném egykedvűn, miként ő,

Előre a halottruhát!