A vérző temető

Nagy századok során pihent

Fehéren, csöndben és nyugodtan,

Ölében alvó regiment,

Akiknek földje már a holdban.

Kis emberek, nagy emberek,

Most mind, mind álmodók az éjben,

Az örök béke szendereg

A holtak árnyas erdejében.

De jött az év, a zord nagy év,

Melytől a vér áradni kezdett.

Pattant az ér és hullt a vér

S befolyta a mély síri kertet.

Temető ellen áll a harc,

Bús élők harca holtak ellen

És átok, vér, jaj és kudarc

Piroslik most a síri kerten.

Ó emberek, bús emberek,

Vert madarak viharba, vészbe,

Sirat és sajnál bennetek

A temető, a földi béke.

Holtak hűs szíve földobog,

Hogy a meleg vér átszivárog.

A holtak, ó, ők boldogok

S az élők sorsa pokolárok.

Mikor pihensz, világvihar,

Vén föld, mikor léssz jó anyánk,

Szülő, ki játszadozni hagy

És dajkadallal ringat át

Az éjbe, hol szűz, tiszta fényt

Mosolyg a hold, az égi bánat

S nem sápad el, látván a vért,

Mely temetők ölébe árad!