A VEZÉR BUCSUJA.

Száz csatán ezer veszély közt

Vívtam éretted, hazám!

Ágyuvillámok dörögtek,

Szablyazápor omla rám;

Hol a harc lángvésze állt,

Ott kerestem a halált.

Dárdaélek közt rohantam

Elfoglalt zászlóidért,

Arcom izzadt, hulla vérem,

Ínség, baj csoporttal ért;

Éltem gyakran percen állt,

De nem leltem a halált.

Nyertem zsákmányt, és szereztem

Fényes győzödelmeket,

Ám nem irthatám ki végkép

Régi ellenségedet.

Rongált, dúlt az, szép hazám!

S sorsod búsan átkozám.

Átkozám, mert balszerencséd

Kebledben tenyész vala,

Tartományid elhagyá az

Egyetértés angyala.

Pártviszály kiűzte őt,

A rend- s békehirdetőt.

Rajtad vérözönben folyt el

Esztendők hosszú sora,

Bünhödél: néped bünéért

Vert az égnek ostora.

S még feletted dörgenek

Vész-terhelte fellegek.

Itt állok most ősz hajakkal,

Fegyvert nem bír már karom,

Elhúnyt lelkem lángja s lettem

Néptelen ház, puszta rom.

Tűnik, hamvad életem:

Isten hozzád, nemzetem!

Isten hozzád, ifju hősfi!

Nagyra indúlt sarjadék,

Kit nemzettem a hazának,

Gondsúlyok közt ápolék;

Bajnoknemzetség faja,

Szép remények bimbaja!

Kösd e kardot oldaladra,

Vedd e zászlót, gyermekem!

Sokszor látták diadalmim

Ellenséges ezreken;

Hőstől vedd emlékjelűl,

És apádtól örökűl.

Győztem én: de diadalmim

Vég célt még nem értenek:

Menj te bátran, küzdj előre,

Áldjanak meg istenek,

Kit veszély nem retteget,

Az nyer győzödelmeket.

A szabadság szép virági

- Úgy akarták végzetek! -

Ész mindenható tüzében

S vérmezőkön termenek:

Int a pálya, ifju hős!

Karddal, ésszel légy erős.