A VIRÁGOK

Ki a mezőre ballagok,

Hol fű között virág terem,

Virágok, szép virágaim,

Be kedvesek vagytok nekem!

Ha látom, mintha lyányt látnék,

Szivem reszket, keblem dagad. -

Siromra, hogyha meghalok,

Ültessetek virágokat.

Leűlök a virág mellé,

És elbeszélgetek vele.

Szerelmet is vallok neki,

S megkérdem: engem szeret-e?

Nem szól, de úgy hiszem, hogy ért,

Hogy érti jól szavaimat. -

Siromra, hogyha meghalok,

Ültessetek, virágokat.

S ki tudja: az illat vajon

Nem a virág beszéde-e?

Csakhogy nem értjük, nem hat át

Testünkön lelkünk fülibe;

Szagolja csak s nem hallja meg

A test e szellemhangokat. -

Siromra, hogyha meghalok,

Ültessetek, virágokat.

Igen, az illat a virág

Beszéde, annak dala ez,

S ha lényem durvább része a

Sírban rólam lefejledez:

Nem szagolom többé, hanem

Hallom majd e szép dalokat. -

Siromra, hogyha meghalok,

Ültessetek virágokat.

Virágillat, virág dala,

Te lész majd ott bölcsődalom,

Melynek lágy zengedelminél

Tavaszonként elaluszom,

S következendő tavaszig

Lelkem szép álmakkal mulat. -

Siromra, hogyha meghalok,

Ültessetek virágokat.