A VISSZATÉRT.

Eltemette honját

A mohácsi vész,

Vissza vércsatákból

Tér a bús vitéz.

Föltekint, s hol a nap

Nyúgodóba száll,

Kék hegyeknek ormán

Sziklavára áll.

Sziklavára csendes

Mint a temető,

Benne egy harang kong,

Mély gyászt hirdető.

Fenn a várteremben

Fáklyák fénylenek,

Bánatos karének

Hangi rezgenek.

A teremközépen,

Magos gyászpadon

Kiterítve fekszik

A szép hajadon.

Arca, keble halvány

Mint a bérc hava,

Húnyva szép szemének

Ég csillaga.

És belép a bajnok,

És reá borúl

A kedves halottra,

Keblén mély kin dúl:

«Mindent elvesztettem,

Mindent - jaj nekem! -

Harcon a hazámat,

Itthon kedvesem.

Ah fekünném inkább

Én e gyászpadon,

Mint te, szép virágszál,

Ékes hajadon!»